Skip to main content

Ami működik azt csak jobbítani érdemes, továbbmenni a bevált úton– talán így lehetne összefoglalni az idén nyolcadik születésnapjához érkezett vasárnap zárult Sic Feszt-et. Háromszék legjelentősebb ifjúsági fesztiválja ez alkalommal is bizonyította: érdemes volt vállalni a rizikót, a tavaly az utolsó pillanatban született „őrült” ötlet megvalósítását, hogy a bevált különleges helyszínen, az árkosi Szentkereszty-kastélyban hívják életre. Múlt és jelen, tanulás és szórakozás ismét „egymásra talált”, öt napos felejthetetlen élménnyé fonódva össze. Ahogy egy évvel korábban kiteljesedett a fesztiválhangulat, lazítás,  felszabadultság töltötte be a kastélyudvar minden szegletét, mosolygó, nevető arcok mindenhol, fiatalos lendület. Nem kétséges a maroknyi szervezőcsapat erőfeszítése, a több, mint kétszáz önkéntes, támogatók odaadása kifizetődött, a számok magukért beszélnek: 18722 résztvevő tartotta érdemesnek kilátogatni Árkosra, és kitartani ha esett, ha fújt!. Ismételten bebizonyosodott: a fiatalokról nem elég csak beszélni, folyamatosan tenni, dolgozni is kell értük, és az eredmény nem marad el. 

Kimondhatjuk: a minden szegletében az előző generációk hagyatékát, üzenetét hordozó környezetbe idén is természetesen olvadt bele a lüktető, vibráló, a komolyságot ifjonti felszabadultsággal ötvöző, tömegeket megmozgató rendezvényünk, mely kétséget kizáróan bizonyította: minden íziben fesztivál.  Mely ez alkalommal is természetes terének bizonyult a tudás- és tapasztalatszerzésnek, a kivételes találkozásoknak, színes jövőtervezésnek, közös álmodozásnak, a családok felszabadult és tartalmas együttlétének, és persze az önfeledt bulinak és szórakozásnak, és mindez úgy, hogy közben egy év után bizton állíthatjuk: a SIC Feszt nem csak visszatért, de szintet is lépett. A kezdetekkor megfogalmazottak szellemében idén is sikerult új irányt adni a fesztivál szerves részét képező tanulási folyamatnak. 

A StartUp Hub sator nem csak önmagában jelentett nóvumot, az előadások melyeknek otthonául szolgált, új távlatok lehetőseget villantotta fel a fiatalok előtt, jó példákkal, első kézből – startup-erek, hölgyek es fiatalurak, gazdasági szervezetek kepviselőin tolmácsolásával – igazolva: sok lehetőség adott az érvényesüléshez, és megéri azokat kihasználni, legyen szó az Erasmus vagy a startup-ok világáról. Kiemelten fontos, hogy a fiataloknak rálátása legyen a gazdaságra, hiszen lehet, hogy hamarosan a sűrűjében találják magukat, ezért a StartUp hub sátorban egyebek mellett a helyi idegenforgalom helyzetébe, kilátásaiba is betekintést nyerhettek, továbbá egy cégcsoport „örököseit” ismerhették meg, a digitalizálódó mezőgazdasággal világába is bepillanthattak, illetve választ kaphattak a kérdésre: mit is takar az élethosszig tanulás fogalma, valamint, hogy miért is fontos a népszerűsítés, a marketing egy vállalkozás életében. De túl a tanuláson, fejlődésen, jövőképen a fiatalokra sajnos sok veszély is leselkedik, egyebek mellett a tudatmódosító szerek, ezért a Hárit sátorban idén kiemelt figyelmet szenteltek a megelőzésnek. Nem hiányozhattak ugyanakkor a fiatalokat kétségkívül édeklő témák sem, mint a sport, a fesztivál fellépőivel való találkozás.

A szintlépés a fesztivál kommunikációjában is megnyilvánult idén, természetesen a fiatalokra szabva: oroszlánrésze az instagramon zajlott. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a SicFeszt követői száma kétszeresére, azaz 8400-re nőtt az elmúlt egy évben. A fesztivál ideje alatt 112.000 személyt sikerült elérni az Instagram által. A konklúzió: ott kell megszólítani a fiatalokat, ahol aktívak, ahol jelen vannak.

Összegezve: öt napnyi örületes együttlét után fiatalok újból megüzenték, érdemes folytatni. Nem véletlen tehát, hogy Antal Balázs, Kelemen Szilárd Péter, Grüman Róbert és Oltean Csongor a SIC Feszt szervezői vasárnap este akárcsak egy évvel korábban közösen jelenthették be a hírt a zuhogó eső ellenére is többezres tömeg előtt, miszerint 2023-ban is az árkosi Szentkereszty-kastély lesz a fesztivál helyszíne augusztus 9 és 13 között.

Köszönjük a bizalmat, a részvételt, a munkát! Jövőre ugyanott, ugyanúgy!

SICFESZT sajtóiroda

Leave a Reply